2012. március 8., csütörtök

Szabó Lőrinc: Álarc mögül

Villám-agancsait a zivatar
büszkén hordozza előttem.
Ki van itt istenhez közelebb?
Ki tudja, ki tudja,
honnan jöttem, mire jöttem?

Az Úr visz, a szellem, a titok, a fény,
Ő ragyog előttem az éjben.
Tántorgó tornyokkal játszik a sors,
de tudom, valaki
mindent megtesz helyettem, értem.

Valaki tudja, hogy Ő vagyok én,
Ő veti sugarait rám;
az örök vágy új pillanata,
a kíváncsi mindenség maga
az én kis emberi szikrám.

Az ember álarc. Vágyaim
gyökereiket a pokolig ássák;
szemem az ég – ki látja benne,
ki látta, ki látja
a fecskék kék nyilazását?

Az Egy csak álarc, alatta az Ő,
alatta a Sok meg a Senki:
sorsom, hogy változás legyek,
mely a saját
ellentétét játszva teremti:

Az örök Kísértet fia vagyok,
mindig leszek és sohase éltem:
éjjel tűzagancsos vihar
s utána a kék fecskeraj
a csivogó, hajnali égben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése