Kusza balett

Nem mozdul a nyelv.
Némán feszül az akarat.
A mélyben munkál a vágy.
De sárból növeszt
kérget a magány.
Új tervek és szép remények,
kósza álmok, hideg éjek.
Könnytelen szemekből
fényt lopnak maguknak.
Könyörtelen emlékeztetnek,
hogy könyörtelenségből élek.
Könyörgésre sem válaszolnék.
Magam elől is elfutnék.
Elfordulok, befordulok.
Egyszer hátha felfordulok!
De addig is menni kell!
Addig is tenni kell!
Addig is élni kell!
Magam magányában
magamnak lenni kell!
Új falak így épülnek
a romok fölé.
Véd a védelem,
bent reked a félelem.
Kihányni már nem lehet
a fölkérődző förtelmet.
Csak nyelni, s lenni,
létezni, s feledni
emberségemet.