Barry Yourgrau: Szexegypercesek - Méreg

DÉLELŐTT KÁVÉHÁZBAN ÜLÖK. EGY LÁNY SIET EL MELLETTEM. SZÓRAKOZOTTAN ELMOSOLYODIK. EGÉSZ CSINOS. Tetszik. Lesütöm a szemem. Reszkető kanállal kevergetem a kávémat. Valamivel később megint arra jön a lány. Nem bírom megállni, megnézem. Most jövök rá, hogy nem is csinos, hanem egyenesen imádnivaló! Nyöszörgök, cipőm ide-oda csosszan a padlón, két kézzel markolom a kis kerek asztalt. "Jaj, ne! - gondolom fejemet ingatva. - Jaj, ne, ne, ne..." Feltápászkodom, fejest ugrok a kinti forgatagba, a járdán az épületnek tántorodom, lihegek, mellem zihál. A járókelők elfordítják a fejüket. Zsebkendővel törölgetem az arcomat, levegő után kapkodok, összekoccan a fogam. "Micsoda bolondság! - korholom magamat. - Micsoda felelőtlen bolondság!" Ököllel a combomra csapok. Vadul ellököm magam, botladozva megindulok a járdán. Két nő szétrebben az utamból. Körvonalaik lassan, nehézkesen imbolyognak, mint olvadt üvegfalak egy meg-megújuló fuvallatban. Rettenetes, jeges borzongás fut végig rajtam. Érdes hangon kitör belőlem a tiltakozás, és néhány méterrel előttük nehézkesen térdre rogyok; a sikoltozó nők egy parkoló kocsihoz lapulnak. Hányom-vetem magam, őrülten ordítozva kaszálok a karommal.
- Segítség! Segítség! - mekegem, hangom elvész a két nő erősödő sikolyaiban. De már késő. A szerelem undok mérge felszívódott és hat. Egész testem görcsbe rándul, és négykézláb, erőteljes, már-már pazarlóan bő sugárban rózsaszirmok és kölnisüveg-cserepek özönét okádom föl, kétségbeesetten összefirkált, drága jegyzetlapok foszlányait. Az egész hódolatteljes, ártalmas kotyvalék végigömlik, szétfolyik a járdán, a fölöttem utálkozva sikongató nők félreugranak, be ne mocskolódjanak.