Sündörgedelem

Tüskéshátú alteregom
összegömbölyödve, hunyt szemekkel,
tekintet nélkül hadakozik,
mindenre támadva védekezik.

Pillanatnyi groteszkjeim
kihányom e torz világra,
megkönnyebbülésre vágyva,
az egyszer majdra nem várva.

Toporzékolok, türelmetlenkedem,
bent örökké rezeg a félelem,
a lelki csontot megelőlegezve,
visszautasítástól rettegve.


Inkább vonulok vissza magamba,
saját szívembe tépve-marva.
Bújok a reszkettető magányba,
csakhogy ki ne más mondja!

Mellem közepén feketelyuk,
hulljon át rajta minden, mi oda jut!
Mert e bántó húscsomót kitéptem.
Csak meg ne érintsen, mert végem...