2011. december 29., csütörtök

Általában egy hétköznapom képekben

Irány a gyár


Csavar a gépezetben


Fő a motiváció!


Stresszkezelés


Még mindig stresszkezelés


Még mindig munka


Gyerekjátékok


Esti mesék

Könyvek nyomán...

Mesék szárnyán...

Álmok útján...



És eltelt egy újabb nap...

Képek forrása: Net

2011. december 28., szerda

Esélytelen küzdelem

A mai nap erről szólt, hogy ezt a csöpp, de annál félelmetesebb elemet igyekeztünk legyőzni. A gyermekem hajnalban vesztésre állt... :( Kórházban töltöttük a fél éjszakát és a délelőttöt.
Most meg én vagyok jól...
„Apu jeges verejtéke vagyok...”

Képek forrása: http://shininghours.cosmickitty.com/wp-content/uploads/2009/12/Cause-for-Thankfulness-web.jpg

2011. december 27., kedd

Kis magyar valóság

Általában nem politizálok...


DE Gőg és DE Magóg fia vagyok én...
(Sz)Oktatási rendszer
Szólásszabadság
Bohóctüntetés
Parlament
Tömegközlekedés


„Apu ökölbe szorult keze vagyok...”

Képek forrása: Net

2011. december 26., hétfő

Esendő ártatlanság

Li Hui képei



















Ő úgy fényképez, ahogy én látok. Csak Ő át tudja adni ezt a fajta látásmódot, a fényképein keresztül. A képei nem történeteket, hanem érzéseket közvetítenek. Emlékek ébrednek látványuk nyomán. A gyermeki bájos ártatlanság, s annak elvesztése/elemésztése a tinédzserkori, lázadó nyarak során. Nem konkrét történések, csak színek, ízek, illatok, zajok, álmok… Esszenciális emlékek, apró szubsztanciák. Csak valahogy nekem nem sikerült elfelejtenem ezt… Sőt! Még mindig álmodozóan tekintek fel az égre, akár nappal, akár éjjel… Nappal felhők szórakoztatnak beszédes formáikkal, éjjel a csillagok fényeskednek, s jelenítenek meg ókori regéket. Épületeket szemlélve régvolt életekbe látok, mert a tárgyak pletykásak… Szeretem felfedezni azokat az apró furcsaságokat, amik érdekesebbé teszik a napom. Fények, madarak, fagyott virágok, furcsa ágak, betakart bokrok, hópihék, fővárosi utcák szmogos kőfejei, macskakövek, vonatsínek, mik a végtelenben találkoznak… Ezernyi apróság, mik csak az én – s még maroknyi holtkóros - szórakoztatására léteznek. :) (Végülis a boldog gyerekkort sosem késő megélni!)
Pedig a valóság ilyen, csak a legdurvább háborúk közelebb zajlanak - minden családban…
Az álmaim viszont ehhez hasonlóak… :)

Ui.: A képek nézegetéséhez ajánlok egy másik örök gyerek, Björk hallgatását. Nagyon ütős együtt! :)))

Képek forrásai: http://manzardcafe.blog.hu/2011/08/30/edes_artatlansag?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook&utm_campaign=blhshare
http://pwts.whatwilliweartoday.ie/?p=670
http://the189.com/photography/photography-by-li-hui/

2011. december 25., vasárnap

William Blake: A pokol közmondásai

Vetéskor okulj, aratáskor oktass, télidőben örvendezz.
Hajtsad szekeredet és ekédet a holtak csontjain át.
A Mértéktelenség útja vezet a Bölcsesség palotájába.
Az Okosság gazdag és csúf vénlány, akinek a Tehetségtelenség udvarol.
Aki óhajt és nem cselekszik: dögvészt áraszt.
Az elvágott féreg megbocsát az ekének.
Aki a vizet szereti: dobjátok a folyóba.
Az ostoba nem ugyanazt a fát látja, mint a bölcs.
Akinek az arca nem ad fényességet: soha se lesz csillag.
Az Örökkévalóság szerelmes az Idő gyermekeibe.
A munkás méhnek nincsen ideje búbánatra.
A Bolondság perceit kiméri az óra, de nincs óra, mely a Bölcsesség perceit megmérje.
Csak az a táplálék egészséges, amelyet háló és tőr nélkül szereztünk.
Számot, súlyt s mértéket ínséges esztendőben vegyünk elő.
Ameddig a madár a maga szárnyán száll, nem mondhatod „túlságos” magasnak a röptét.
Holttest nem áll bosszút, ha megbántják.
A legfenségesebb cselekedet: másvalakit magad eleibe tenni.
Ha a bolond következetes maradna a bolondságban: bölcs lenne.
Ostobaság a gyávaság ruhája.
Szégyen a gőg ruhája.
Börtönök a Törvény köveiből épültek, bordélyok a Vallás tégláiból.
A páva gőgje Isten dicsősége.
A bak bujasága az Isten jósága.
Az oroszlán dühe Isten bölcsessége.
Az asszony meztelensége az Isten munkája.
A bánat telje nevet, az öröm telje sír.
Az oroszlánok ordítása, farkasok üvöltése, a viharzó tenger tombolása és a romboló Kard túlságosan nagy darabjai a Végtelenségnek: sehogy se férnek az ember szemébe.
A róka a csapdát okolja: nem magát.
Gyönyör ejt teherbe, de a fájdalom szül.
Hordja a férfi az oroszlán bőrét, asszony a juh gyapját.
Madárnak fészek, póknak háló, embernek barátság.
Amit ma bebizonyítanak: hajdan csak képzelték.
A ciszterna tartalmaz: a forrás túlárad.
Egyetlen gondolat betölti a végtelenséget.
Légy mindig kész kimondani a gondolatodat: és minden aljas ember kerülni fog.
Minden, amit el lehet hinni: egy kép az igazságról.
A sas sohsem vesztegette annyira idejét, mint mikor leereszkedett, hogy a varjutól tanuljon.
A róka gondoskodik magáról: de az oroszlánról az Isten gondoskodik,
Az, aki eltűrte, hogy fölé kerekedj: jól ismer.
Ahogy az eke megindul a szóra: úgy hallgat az Isten az imára.
A dühös tigris bölcsebb, mint a betanított ló.
Álló víztől mérget várhatsz.
Nem tudhatod mi elég, míg nem ismered azt, ami több az elégnél.
Ostoba ember szemrehányására jól ügyelj: királyi kitüntetéssel ér föl az!
A bátorságban gyenge: erős az ügyességben.
Az almafa nem kérdi a vackort, hogy hogyan kell nőni, sem az oroszlán a lovat, hogy hogyan keresse prédáját.
Ha mások nem lettek volna bolondok: mi lennénk.
Az édes gyönyör lelkét be nem mocskolhatod.
Ha sast látsz, a Geniusnak egy darabját látod: emeld föl fejedet!
Mintahogy a hernyó a legszebb szirmokra rakja tojásait: úgy rakja a pap átkait a legszebb örömökre.
Egy kis virágot megteremteni: korszakok munkája.
Átkozd a láncokat! Áldjad az Oldásokat!
Legjobb bor a legrégibb, legjobb víz a legfrissebb.
Imák nem szántanak! Magasztalások nem aratnak! Örömök nem nevetnek! Bánatok nem sírnak!
A fej Fenség, a szív Páthosz, a genitáliák Szépség, a kéz és láb Arány.
Ami a levegő a madárnak, vagy a tenger a halnak: az a megvetés a megvetésre méltónak.
A Bőség - Szépség.
Ha az oroszlán a rókától venne tanácsot: akkor ügyes lenne.
Javítás teszi az utat simává, de rögös út, és javítgatás nélkül, a Genius útja.
Inkább ölj meg egy csecsemőt a bölcsőjében, minthogy teljesítetlen vágyakat föltáplálj.
Ahol nincsen ember, meddő a Természet.
Igazságot nem lehet mondani úgy, hogy megértsék és mégse higgyék el.
Elég! vagy nagyon is sok.

(Ford.: Babits Mihály)

2011. december 23., péntek

...


Áttetsző vagyok.
Folyékony halmazállapotú.
Légüres térbe vágyok,
de köt a gravitáció.
Átnéznek rajtam kicsik, s nagyok...
Hogy mit érzek? Nem számítok.
Koloncnak vagyok csak,
zord marhák nyakában.
Létezésem felülírja
az önzés hatalma.
Vagyok csak, igavonó baromnak,
vagy betanított majomnak.
De nem embernek/-hez való!
Kár hogy érző/félő lény vagyok...

Lord Byron: Inezhez


Ne mosolyogj sötét szemembe;
hisz vissza nem mosolyoghatok:
ó adja ég, ne sírj sosem te,
ha könny nem enyhíti bajod.

Kérded, minő sötét talányok
marják e bús, ifjú szívet?
Hiába - nyitját nem találod,
búmat te meg nem enyhíted.

Nem gyűlölet, nem szerelem hajt,
nem bárgyú hírt esdeklek én,
hogy ócsárlom most a jelen bajt
s a kincseim mind elvetém:

de minden elfáraszt meg untat,
mit nézek, érzek, hallgatok.
A Szép se vigasz lomha búmnak;
szemed sugára is halott.

Ez az a szívós bú, mi zordul
üldözte a bolygó zsidót;
mely nézni sem mer a síron túl
s nem várhat addig semmi jót!

Elfutni vágyom enmagamtól!
Messzire vinném átkomat,
de sarkon űz egy vad kalandor,
a lét-üszök - a Gondolat.

Gyönyörben fürdik még a víg nép,
mit én eluntan hagytam el;
bár álmodozna lázba mindég,
s ne kelne a valóra fel!

Száz új vidéken kell törődnöm,
s bút látok a megjárt úton;
csak az vigasztal, hogy a földön
a legszörnyűbbet már tudom.

Mi ez? Ne kérdd, szánj meg, sugár lány,
ne bánts te, jobb, ha álmodol:
ne tépd le szívemről a lárvám,
alatta tátong a pokol.

2011. december 6., kedd

Részletek William Wharton Madárka című regényéből


 "Gondolkodom. Tudok.
Gondolkodás. Tudás. Semmi.
...Nem szabad odafigyelni.
Hogy meghalljunk valamit nem szabad figyelni.
Hogy meglássunk valamit nem szabad nézni.
Hogy megtudjunk valamit, nem szabad gondolkodni.
Hogy mondjunk valamit, nem szabad odafigyelni.


 


...A föld forog, és nem ereszt bennünket. A nehézkedés igája alatt, lomha tonnák kalitkájában küszködünk.
...Magányomba hatolva a tudást, az ismeretlentúlit kutatom; hömpölygő légáram; engedmény a szükségszerűségnek.
...Fákat hajlítgatni, vitorlát dagasztani semmiség. Ismeret csupán, nem tudás. A madár ismeret nélkül "tudja" a levegőt.
...Szeretném hinni, hogy megvalósítom, amit tudok, és amit nem vagyok képes féken tartani. Nagy terhek húznak lefelé. Erős bennem a föld; csontjaimban a föld pora.
...Az élőlények fölfelé nőnek, mégsem szabadok. A legmagasabb ágak csapdába ejtik a levegőt és a fényt, de bizony csak a rögöt táplálják. Maga a növekedés értelmetlen.
...Amiképp a halálban az egész élet semminek tűnik, úgy lesz kicsivé minden dolog, ha a jelentőségét firtatjuk. A gondolkodás tönkreteszi a tudást; nem is tönkre, hanem terméketlenné teszi, ismeretté párolja. A gondolkodás nem más, mint a tudás ismeretté való átdolgozásának folyamata.
...Nehéz megtennem. Minden egyes madarat meg kell ölnöm, meg kell kopasztanom, ki kell beleznem, egyetlen falatért. Meg kell tennem. Éhes vagyok: éhezem az ismeretet. Szédelgek a tudástól. Mindenünket odaadjuk az ismeretért.
...Mikor először repültem: mintha akkor keltem volna életre. Végre nem nyomott alulról semmi. A levegő teljességében éltem; körülöttem csak a levegő, semmi meg nem törte a levegő végtelenségét. Mindennél többet ér a levegőben lenni, egyedül, életteljesen.
...A madár anélkül, hogy gondolkozna, egy könnyebb szárnycsapással mindent megtagad. Ezt megtanulni mindennél többet érne.
Majdnem elég lenne, ha közel kerülhetnék a madarakhoz, és élvezhetném örömüket. Ha úgy nézhetném a madarakat, mint a mozit, eggyé válva velük, megértenék valamennyit a dologból. Ha olyan közel kerülnék egy madárhoz, mint egy jó baráthoz, ott lennék amikor repül, és érezném, amit gondol, akkor, bizonyos értelemben, magam is repülnék. Mindent tudni akartam a madarakról. Olyan akartam lenni, mint a madár, és egyre csak repülni akartam; igazán repülni.
...A vízben szabad voltam. Parányi mozdulatokkal, erőlködés nélkül mehettem fölfelé, bármerre. Csak hát a víz lassúbb, sűrűbb, sötétebb. És nem bírtam soká maradni. Öt percnél tovább sehogy sem bírtam ki.
Rég föladtuk a vízi életformát. Az embernek levegőn a helye. Ott élünk a levegőben, még ha kénytelenek vagyunk is a fenekén járni-kelni. Vissza már nem mehetünk. Az emlősök és madarak korát éljük.
Százmilliárd madár él a földön, ötven jut minden egyes emberre, és senki föl sem figyel rájuk. Egy határtalan közeg zavaros fenekén tengődünk, és senkit nem zavar? Milyennek láthatják röghözkötöttségünket a madarak, a maguk szédítően tágas világából?"


Kép forrása: http://e-arc.hu/images/my_photos/misc/081230-madarak-_dsc7842-4-800x.jpg