"Gondolkodom. Tudok.
Gondolkodás. Tudás. Semmi.
...Nem szabad odafigyelni.
Hogy meghalljunk valamit nem szabad figyelni.
Hogy meglássunk valamit nem szabad nézni.
Hogy megtudjunk valamit, nem szabad gondolkodni.
Hogy mondjunk valamit, nem szabad odafigyelni.
...A föld forog, és nem ereszt bennünket. A nehézkedés igája alatt, lomha tonnák kalitkájában küszködünk.
...Magányomba hatolva a tudást, az ismeretlentúlit kutatom; hömpölygő légáram; engedmény a szükségszerűségnek.
...Fákat hajlítgatni, vitorlát dagasztani semmiség. Ismeret csupán, nem tudás. A madár ismeret nélkül "tudja" a levegőt.
...Szeretném hinni, hogy megvalósítom, amit tudok, és amit nem vagyok képes féken tartani. Nagy terhek húznak lefelé. Erős bennem a föld; csontjaimban a föld pora.
...Az élőlények fölfelé nőnek, mégsem szabadok. A legmagasabb ágak csapdába ejtik a levegőt és a fényt, de bizony csak a rögöt táplálják. Maga a növekedés értelmetlen.
...Amiképp a halálban az egész élet semminek tűnik, úgy lesz kicsivé minden dolog, ha a jelentőségét firtatjuk. A gondolkodás tönkreteszi a tudást; nem is tönkre, hanem terméketlenné teszi, ismeretté párolja. A gondolkodás nem más, mint a tudás ismeretté való átdolgozásának folyamata.
...Nehéz megtennem. Minden egyes madarat meg kell ölnöm, meg kell kopasztanom, ki kell beleznem, egyetlen falatért. Meg kell tennem. Éhes vagyok: éhezem az ismeretet. Szédelgek a tudástól. Mindenünket odaadjuk az ismeretért.
...Mikor először repültem: mintha akkor keltem volna életre. Végre nem nyomott alulról semmi. A levegő teljességében éltem; körülöttem csak a levegő, semmi meg nem törte a levegő végtelenségét. Mindennél többet ér a levegőben lenni, egyedül, életteljesen.
...A madár anélkül, hogy gondolkozna, egy könnyebb szárnycsapással mindent megtagad. Ezt megtanulni mindennél többet érne.
Majdnem elég lenne, ha közel kerülhetnék a madarakhoz, és élvezhetném örömüket. Ha úgy nézhetném a madarakat, mint a mozit, eggyé válva velük, megértenék valamennyit a dologból. Ha olyan közel kerülnék egy madárhoz, mint egy jó baráthoz, ott lennék amikor repül, és érezném, amit gondol, akkor, bizonyos értelemben, magam is repülnék. Mindent tudni akartam a madarakról. Olyan akartam lenni, mint a madár, és egyre csak repülni akartam; igazán repülni.
...A vízben szabad voltam. Parányi mozdulatokkal, erőlködés nélkül mehettem fölfelé, bármerre. Csak hát a víz lassúbb, sűrűbb, sötétebb. És nem bírtam soká maradni. Öt percnél tovább sehogy sem bírtam ki.
Rég föladtuk a vízi életformát. Az embernek levegőn a helye. Ott élünk a levegőben, még ha kénytelenek vagyunk is a fenekén járni-kelni. Vissza már nem mehetünk. Az emlősök és madarak korát éljük.
Százmilliárd madár él a földön, ötven jut minden egyes emberre, és senki föl sem figyel rájuk. Egy határtalan közeg zavaros fenekén tengődünk, és senkit nem zavar? Milyennek láthatják röghözkötöttségünket a madarak, a maguk szédítően tágas világából?"
Kép forrása: http://e-arc.hu/images/my_photos/misc/081230-madarak-_dsc7842-4-800x.jpg
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése