"....Értett ahhoz, hogy szellemével lenyűgözze a lányt, akit kiszemelt: meghódította, elkábította, magához édesgette. De birtokolni nem akarta a szó legkegyetlenebb értelmében. Értett ahhoz, hogy a lányt eljuttassa addig a pontig, amikor már mindent feláldozna érte. Amikor ezt elérte, félbeszakította művét: egyetlen szót sem ejtett szerelemről, egyetlen vallomást, ígéretet nem tett neki. A lány pedig megkettőzött keserűséggel hol magának, hol szerelmesének tett szemrehányásokat, mert azzal a tudattal kellett megküzdenie, hogy ez a szerelemnek nem nevezhető szerelmi viszony valójában csak képzelődés. Senkinek sem beszélhetett róla, senkinek sem tárhatta fel szívét, mert mit mondott volna e szerelmetlen szerelemről? Azt, hogy álom? Ha álmodunk, álmunkat elmesélhetjük másoknak, de amit a lány átélt, nem álom volt, hanem valóság. Ám amikor ki akarta mondani legbensőbb érzéseit, amit valóságnak hitt, azon pillanatban minden valóságlátszata szertefoszlott. Egyetlen ember sem tudta megérteni történetét, legkevésbé önmaga. Titka mázsányi súlyokkal nehezedett rá...."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése