Szellemi szabatosság

Nyaktól lefelé prűd vagyok,
s igazak rám a régimódi tanok.
Bár emberi mérték az erkölcsi érték,
az illemet illendőnek, s illőn betartom.
Cserébe szabad minden gondolatom.
Szürkeállományom autonóm.
Nem köt agyas házastársi eskü.
Egom játéka öntörvényű.
Poe-t Blake-kel csalom,
De Sade-dal bújok ágyba.
Kerouac-kal útra kelek,
s meglátogatom Marquez-t.
Blok megért engem.
De filmek mondják ki helyettem,
hogy korunkról mit gondolok.
Harcosaimmal klubot alapítok,
s megvetem mit a politika mond.
Jobb napjaimon színházba járok,
s fesztiválokról fantáziálok.
Nyáron népzenére táncolok,
tüzes performance-okon ámulok.
Műveken mélázva keresem alkotók szándékát,
ódon épületeken kutatom a múlt nyomát,
a letűnt korok nosztalgikus porát,
s élvezem kávéházi emberek társaságát.
Köpök a vonzó gravitációra,
de hiszek a kvantumfizikában.
Látom, mi csak elképzelhető,
belső világom elképesztő.
Szellemem szabad tulajdonom,
s habár olykor kicsapongó,
de nem eladó, nem mosható.
Magam felvilágosultnak vallom.

Pedig csak öntetszelgő sznob vagyok.