Árnyékszínház

Mi sem természetesebb annál,
hogy eljátszok egy szerepet.
Egy kis arcmimikával
bármit elérhetek.

Lehetek szende szűz,
avagy megközelíthetetlen Vénusz,
csalárd csábító, gaz áruló,
gátlástalan gyilkos.

Lehetek keserű szerető,
engedelmes szolga,
tapasztalt kéjnő,
romlott lelkű kurva.

Mondd mit szeretsz?
S rögtön azzá leszek!
Mondd mitől rettegsz?
Majd úgy kísértelek!

Mi sem természetesebb annál,
hogy eljátszok egy szerepet.
Egy kis arcmimikával
mindent elérek.

Eljátszok én bármit.
Az álarc sem számít.
Ismerem a dühöt, rettegést,
félelmet, haragot, megvetést.

Ismerem a szórakozást,
az alázatot, a megbánást,
a mámort, a boldogságot,
az örömet, s mindennél jobban a bánatot.

Magam vagyok a naiv naiva,
a tragikus sorsú tragika,
a cinikus humorú komikus,
s a szomorú, síró bohóc.

Bármit megjelenítek,
bármit eljátszom.
Csak épp őszinteséget
nem olvashatsz le soha arcomról!

2002.