Még mindig szeretem a hajnali madárcsicsergést, s a
napfelkeltéket. Sajnos ma nem ez, hanem gyerekhányás ébresztett fel. De végső
soron örülök, mert megtapasztalhattam a kikelet szépségét. Maradtatok már ébren
egész éjjel csak azért, hogy a Ti arcotokat melengesse meg a felkelő nap első
sugara? Hogy kiélvezhessétek az ég ragyogó kékjét, a harmatmosta táj szépségét,
s tiszta illatát? Mintha csak a képződő és lecsapódó pára megtisztítana
mindent, lemosná a világ összes mocskát és fájdalmát, hogy aztán estig újrarakódhasson?!
Minden nap egy újrakezdés! Ezt az élményt hordozza számomra a hajnal
tisztasága. Megtisztít kívül-belül. A víz ereje! Nem véletlen, hogy a keleti
vallások szertartásai a rituális tisztálkodással kezdődnek. Elementáris és
elsöprő erejű. Ezért segít egy hosszú zuhany, ha zaklatott vagyok. A vízsugár,
mint gyengéd kar von körül, apró cseppjei, mint kényeztető ujjak simogatnak
végig. A teljes és gondtalan ellazulás…
Az egyetlen, tiszta hang kora
reggel a madarak éneke. Ami csak az enyém! Elgyönyörködök röptükben, csodálom
és irigylem szabadságukat. Gondolkodtatok már azon, hogy ilyenkor miről
cseveghetnek? Vajon Verébék kibeszélik-e Galambékat, s fordítva? De végső soron
a villanypóznák és a gyérülő fák közös kontextusba hozzák őket. Az övék igazi
közösség. Habár bárhová mehetnének, hisz a légtér sokkalta tágasabb, mint ez a
sűrű, földi közeg, mégis a levegő alján találkoznak, s töltik idejük nagy
részét, együtt. Az emberben ez azt az illúziót kelti, hogy ez az ők
választásuk. Holott csak a táplálkozás az egyetlen, mi igazán ideköti őket. De
még ők sem esznek egész nap.
Szeretem a tetoválásom. Habár még
akad rajta javítani, kiegészíteni való… De nagyon örülök, hogy megcsináltattam.
Régóta készülök rá, a minta is régóta él lelkemben, de olyan hirtelen
felindulásból varrattam végül ki magam, hogy akár tragédia is lehetett volna
belőle. Mert a lelkesedés kapkodásba csapott át. Viszont szép, viszonylag
egyedi, s ami a legfontosabb – az enyém! Csak még nem sikerült egy normális
képet készítenem róla. Annyit elárulhatok, hogy – milyen meglepő – madaras.
Örülök, hogy elég bátor voltam hozzá. Ami meg végképp meglepő, hogy egyáltalán
nem fájt. Közben alig, csak egy kicsit a csontnál, meg a véknyabb bőr részeken, utána
egyáltalán nem. Egy kicsit aggaszt a fájdalomküszöböm mértéke. Vagy
hormonálisan van valami gond, vagy érzelmileg. A múltkor véletlenül
összeragasztottam pillanatragasztóval 3 ujjam, mint az egyszeri Adrian Mole.
Úgy téptem szét izomból, hogy közben fel sem szisszentem. Mert tényleg nem
fájt! Pedig szakadt a bőr. Mégha csak minimális bőrveszteséggel is megúsztam a
dolgot… (Meg egy pár napig nem volt ujjlenyomatom.) De tudom, hogy fájnia
kellett volna! Mint amikor a falba bokszolok… Valami gond lehet velem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése