Az Elengedés Leckéje

E húscafatot, mely lóg a lelkemen,
átvonszolom ezen az életen.
Igényeit, ha kielégítem,
nem rágja le sovány lelkem.
Önmagam kannibálja lettem.
Örömök helyett szívemet tépem.
De hiába vetem sóvár szemem
utánad, ki csak egy szellem.
Vágyaink elfordulnak tőlem,
ha mindig meghátrálsz előttem.
Sok időn át töprengtem,
meghánytam-vetettem,
és ezt az ábrándot el kell engedjem,
mert már egészen felőröl engem.

Sóvárgás

Oly erősen vágyom utánad,
hogy már fáj, ha feltámad
bennem a vad kényszer,
mely mint kábítószer
hajt hozzád minduntalan.
De ez mind haszontalan!
Hisz nem vonsz karjaidba,
nem ölelsz halálra,
hogy aztán csókolj életre.
Nem harapod ajkaimat véresre,
s én sem marcangolom vállad,
mikor elszabadul az állat,
mely belsőmben lakozik,
édes libidót lakmározik,
s fehér húsodra éhezik.
Mert nem, s nem létezik
test nélküli szerelem.
Ezt értsd meg Kedvesem!

Bábel

A torony tetején üldögélsz,
s azon töprengsz,
hogy alant a
bábeli zűrzavarban
az emberek miért nem
egy nyelvet beszélnek.
Nálad a kulcs,
hisz Te megérted
a szavakat, mik csak
a fejekben léteznek.

Az én fohászom

Megtanultam a Hála leckéjét:
Köszönöm, amim van.
Megtanultam az Elfogadás leckéjét:
Szeretem magam.
Tanulom a Megbocsátás leckéjét:
Nem táplálom haragom.
Tanulom az Elengedés leckéjét:
Menj békével utadon.
Vár még rám a Türelem leckéje:
Csendesen várom.
Vár még rám a Szeretet leckéje:
Önzetlenül adom.
Kiteljesedek a Teremtés leckéjében:
Alkotok szabadon.
Tökéletes nem leszek,
a fejlődés a célom.
Remélem lesz rá alkalom,
s mindet megtanulhatom!
Örömteli, teljes élet,
ez az én akaratom!

A sziget

Én vagyok a béke szigete,
erős köveken állok,
szúrnak, de megtartanak.
Alvó vulkán szunnyad lenn,
szelíden fortyog bennem,
s mélyeim rezegnek,
ha dalol a szívem.
Hurrikán, ha tombol,
tájam letisztul.
A szél ha rombol,
a sziklákig letarol,
s hűs hullámok elvisznek,
mindent, mit kivet.
De én stabilan állok,
a végletekig kitartok.
Ha a vihar csitul,
rétem újra kivirul.

Az út

Végülis megvan mindenem,
világítanak a csillagok felettem.
Utam magam választom,
ha akarom kanyarítom.
Eszem fordul önmagába,
lelkem nem kiált hiába.
Völgybe le, és hegyre fel,
távolodik a szívem.
Magam tartok velem,
s békém újra meglelem.

Tibeti Halottaskönyv (részlet)

"...a lélek teljesen, korláttalanul, végzetesen szabad és azt teszi magával, amit akar és az történik vele, amit elhatároz. Ami külső kényszernek látszik, nem egyéb, mint a léleknek önmagára rakott terhe, amit akkor vet le, amikor akar." 

(Hamvas Béla)
 



ELŐSZÓ (részlet)

"A dőre nemtudás, a tudattalan, mint világtalan anyóka botorkál, nem tudja, hol jár, mit tesz. A nemtudásból fakad a buzgalom, melyben a Tett, a korábbi cselekvések kérlelhetetlen hatása úgy formálja a tudattalant, mint a fazekas, ki a sárból edényt korongol. A buzgalomból ered a tudat, mely mint erdőn gyümölcstől gyümölcshöz futkosó majom, ingatag. A tudatból név és alak támad, hajó és utas gyanánt visz tovább, hajó a név, és utas az alak. Név és alak szüli az érzékelést, melynek gazdátlan palotájában úgy garázdálkodik a hat érzék: a szemmel látás, a füllel hallás, az orral szaglás, a nyelv ízlelése, a test tapintása meg az elme eszmélése, mint a rablók. Érzékelésből kél az érintkezés, melyben külsővel belső úgy elegyedik, mint szeretkező emberpár. Az érintkezés nyomába lép az érzés-észlelés, örömé és kíné, mely úgy ér utol, mint a szembe röpített nyíl. Belőle ébred a létvágy, mely örökké szomjas, mindig inna. Vele jár a vét, a szerzés, elfogadás, mely a gyümölcsöt mindenáron leszakítja. Ebből születik a létel, a Forgatag, mely úgy tartja fogva az élőt, mint fészkén tojást őrző madár. A létel teremti a születést, melyben előbbi létalak úgy szül utóbbit, mint anya gyermeket. Születésből támad a kór meg a vénség és a halál.

Ez az élet tizenkét, egymásra támaszkodó és összefonódó elemének láncolata, mely a halállal nem éri végét - így szól a Buddhára hivatkozó tanítás.

Az eszmélő élőlény - isten, félisten, ember, állat, vergődő szörnyalak s pokollakó - sorsát, élete helyét, idejét, tartamát, módját a saját cselekvése, a Tett szabja ki, s juttatja jobb vagy rosszabb létalakba; embert s állatot hús-vér testbe, a többit hasonlóképp romlandó, de szellemtestbe. Az élő, eszmélőlény teste s szelleme a világalkotó elemekből épül: földből, vízből, tűzből, szélből (levegőből), de égből (éterből) és az egyetlen önálló, öntermészetű létezőből, a fényből is, és ha az éppen élt élet tartama fogyatkozik, akkor jelek hozzák hírül a közelgő halált.

A halál óráján az elemek egymásba omlanak, oldódnak, a föld a vízbe, víz a tűzbe s így tovább, a mozgó életerő s az eszmélő fény mint magcsepp elválik a testgépezettől, s azoknál, kik az egyetemes Törvényt (a róla szóló tanítás révén) megismerték és követték, ez a mag az egyetemes Fénnyel és Törvénnyel egyesül: megszűnik az önös én, a létszomj, és vele szűnik a szenvedés. Azoknál azonban, kiknél ezt az egyetemesből származó magot a Tett súlya nem engedi kitörni a hatféle létalak Forgatagából, a nemtudásból az imént átfutott úton ismét születés támad: az elemészthetetlen Tett vonzásában lel újra önös ént, testet, szellemet, újjászületést, és minden kezdődik elölről, vagy inkább folytatódik.

Az újjászületés azonban nem jár szorosan a pusztulás sarkában. A hús-vér test elhagyása után - így tanítják a mindenki számára járhatónak hirdetett út, a Mahájána tanítómesterei, szemben Buddha régibb követőivel - az eszmélőlény szellem -, azaz elme-testet ölt, és az elme önnön jelenései, utak, fények, istenek, szörnyek között bolyong a köztes lét szakadékában, szurdokában. Több napon át tart ez az állapot, legtovább hétszer hét, azaz negyvenkilenc napig, s az eszmélő onnan csak úgy szabadulhat, vagy legalább úgy kerülheti ki a Rossz Ösvények, gonosz utak csapdáit, önnön teste, szíve, szava tévedései, vétkei hatását, a Rossz Tettét, ha még életében avatott mestertől szerzett intelembe, tanácsba, a nemtudást és balgaságot szüntető Tudásba fogódzva szembesül önnön jelenéseivel, és megérti, hogy mindezek istenek, szörnyek, mennyek és poklok - önnön elméjének szülöttei

Ha életében nem jutott volna kellő ismerethez, avatott tudáshoz, akkor most, a köztes lét napjaiban kell szellem-fülébe juttatni a tanácsot, és az intelem révén szembesíteni őt önnön jelenéseivel, önmagával, hogy - ha meg nem is szabadul - elkerülje legrosszabb lehetőségeit. Ha végképp nem sikerül a születés kapuját berekesztenie, szerezhet még jobb születést, mindenekelőtt emberi sorsot, "kincses emberi testet", melyben a legtöbb esélye van a megvilágosodásra, a Törvény megismerésére, megszabadító Tudás, intelem szerzésére."


"Befizettem egy reinkarnációs tanfolyamra. Marha drága volt. De hát egyszer élünk!" :)