Szabó Lőrinc: Hasztalan lázadás

Avagy "ugyanaz és ugyanaz a rím"-vers, de mégis más, s dallamos

Pillám alatt összetört ezer álom
s – szeretlek? nem szeretlek? – nem tudom már.
Túlságosan ragyogsz, eleven álom,
s szerelmedet elbirni nem tudom már.

Gyűlölködve kiáltom: – Idegen kéz,
eressz! ne vezesd utam! megtagadlak! –
Mégis te formálsz ujjá, idegen kéz,
és csak nő az erőd, ha megtagadlak.

Nem tudom, mi történt… Talán az Isten
játszik velem s te vagy a fény szemében.
Ha eldoblak, megjelenik az Isten
s nehéz harag hömpölyög nap-szemében.

Mindennapi Lőrinc

Szabó Lőrinc: Titkos fájdalom

Minden megingott, mikor az utolsó
napon csók nélkül elhagytál: üres
szalma lett kezeimben a kalász,
lepkéim elszálltak s a hegyen is
értelmetlenül felelt s otthagyott
barátom, a szél… Ellenségesen
hallgat ég s föld… Valaki kellene…
Nincs semmi kedvem egyedül csodálni
a várakozásteljes alkonyat
mozdulatlan szépségét, s nem tudom,
lesz-e még erőm emberek helyett
isteneknek mesélni kínomat.

Amikor a koldustól lopnak...

Rosszabb a halálnál!

Amikor a koldustól lopnak…
Rosszabb a halálnál!

Amikor már nem elég,
hogy a szív dobog még.
Rosszabb a halálnál!

Mily szomorú életem delén
megfosztatni mindentől,
mi örömteli és szép.
Rosszabb a halálnál!

A sors által cserbenhagyva,
kifordítva, elhagyatottan,
érzelmek koldusaként
tengődni egyre, napra nap…
Rosszabb a halálnál!

A szép remények hűtlen szerető,
minduntalan becsap és megcsal.
De kitartó, s ügyes csábító ő,
újra és újra körbeudvarolva
eléri, hogy megadjam magam.
Rosszabb a hálnál!

Kérni, de nem kapni,
Teli hassal, éhesen,
tartás és tét nélkül élni,
muszájból, magányosan.
Mindig reménykedve,
s mindig csalatkozva a jobban.
Rosszabb az életnél!

Kagylóhéjak

Érzéseim olyanok,
mint elárvult kagylóhéjak,
elásva, mélyre a homokban.

Valaha kincset rejtettek,
igazgyöngyöt, szeretetet,
de most kiüresedtek.